Remélem mindenki szereti a közhelyeket vagy legalábbis a modorosságot, mert igyekszem ellőni egy párat. Anélkül ez nem megy. Az ismét eltelt egy év kezdetű bölcselkedő faszkalapságokat azért elhagyom, mert mindenki szokta nézni a naptárt. Akinek ez íródik, az meg úgysem nézi, mert az Ő dimenziójában nincsen se kurva határidő, se napló...ott már minden jó. A mienkben még a legtöbb dolog botrányosan szar és hazug. Valami legalább nem változik. Keserves LOL.
Írtam már Neked ilyeneket, Petikém, most is azért írok, mert a legjobban - Rajtad kívűl, faszkalap - a hitvitáink hiányoznak, amiket olyan nagy elánnal tudtunk végigsüvölteni. Te a legnagyobb technokrata voltál akit valaha ismertem, nagyon praktikus és pragmatikus, azért is vitted olyan sokra. Belém szorult "némi" álmodozási vágy, szerettem, azt hinni, hogy az élet lehet szép és könnyű, meg trilili és tralala, bármilyen csapás is került utamba. A Te halálod volt az első olyan tökönrúgás amiből nem tudtam azóta sem felkelni. Ez nem olyan volt, mint anno a pályán, mikor kapusként kétméterről úgy belebikáztak a golyóimba, hogy összezuhantam, mint egy neutroncsillag.
Te, a Dave-vel meg Kratóval röhögtél, seggbe is rúgtatok talán, hogy szimulálok szedjem már össze magam (a golyóim) Kösz! Good times.
Azonban szépen lassan rájöttem, mi a legjobb "megoldás" vagyis legélhetőbb racionalizáló magatartás, amit az ember a legjobb barátja halálakor követhet, ha nem megy Dunának bánatában.
A költői kérdés tehát az, hogy miért is éljen tovább az ember, ha ilyen tragikus módon elveszti például a legjobb barátját...azért, mert ha veszteséggel járó fájdalom talán soha nem képes elmúlni, jóesetben is csak halványul, de a szeretet, amit iránta érzünk az leglább a mi véges létünkben is örökké tart.
A szeretet az egyetlen olyan valóságos illúzió, ami nem múló megnyugvást tud hozni egy ilyen elbaszott helyzetben.
És most, jöjjön a szokásos entellektuel fröcsögés. Egy olyan világban, ahol pénz és profit kitartott ribancaként képes az emberiség kollekítve gyilkolni embert, állatot, növényt, földet, vizet ... EGYMÁST ...olyan arcülköpő hazugságok mögé bújva, ami már akkor is nélkülözött minden valós alapot, mikor kitalálták, mi más adhatna fikarcnyi reményt, mint ez a csábító kis halu, a szeretet.
Olyan geci unalmas. Hogy miért kell utálnom őt, vagy miért kell féljek azoktól, miért rosszabb/gonoszabb ő, mint én vagy melyik isten pénisze a nagyobb. Booooooring.
Úgy unom már az egész kibaszott színházat. Próbálom nem szeparálni magam az emberiség e részétől, pontosan tudom, hogy nincs egész a rész nélkül, én is igyekszem belátni az én hajdobálásom által gerjeszetett tornádó hatásait dél-Kaliforniában, de - modoros alert - kérdezem én, mikor hagytuk el a józan eszünket?Mikor lettünk mindannyian egy birka csőcselék, aki vállat rándít, csak ha a hatalom/kormány/vallás kitörli velünk a seggét?
Azt mondják, majd ŐK tudják. A nagy lófaszt. Gyalázatos hazugság. Senki sem tud semmit - arról, ami lényeges. (Ha tud is, titkolja vagy hazudik róla.)
Vizsgáljuk, mi is ez az élet dolog (tudomány, vallás, politika pffff!), egész jól is megy (NOT!), de ha egy alapvető kvantumfizikai tézisbe botlunk, hogy már pedig minden(!!!444!!!) dolog, tulajdonképpen 99%-ban üres, s tulajdonképpen egy holografikus, egymás által teremtett valóságban halucináljuk egymást, akkor inkább sarkonfordulunk s elmegyünk egy plázába vagy elkezdjük baszogatni egy szabadonválasztott szerettünket.
Amíg a reális és használható tudás privilégium, nem lesz itt Kánaán.
Mire ezt a csacskaságot megírom már 7,4 milliárd ember lesz a Földön körülbelül. Ez azt jelenti, hogy 7, 4 milliárd ember vágyik szeretetre, megbecsülésre, szerelemre, sikerre, örömre blabla. Namármost, hogy lehet, hogy el tudta velünk hitetni a történelem, a "vezetőink", a saját magunk szórakoztatására teremtett ideológiák, izmusok, hogy bármelyikünk is kevésbé jogosult ezekre a szuper dolgokra? Hogy a faszomba lehet ez?
Próbálok nem naív lenni. Tudom, hogy konfliktusok voltak, vannak s lesznek. Tudom, hogy a homo sapiens nagy tömegben, félelmeitől vezérelve inkább homo seggiens-ként viselkedik. Tudom, hogy minden szeretethiányos, romlott "vezető",aljas módon, hatalomittasan szúrja hátba nemzetét. Ettől még a prioritásaink totálisan falsnak mondhatók.
Mindez azért van, mert bedőltünk a saját illúziónknak, a félelmeinek, a valós fájdalmainknak. Amúgy meg 2015 van. Elvileg a Holdon is jártunk már, de saját fajunk sírját ássuk, minden nap, minden percében. Egy autóban ülünk, száguldunk egy szakadék felé s elhitették velünk, hogy azon kell vitatkozni, hogy ki üljön elől.
Tegnap voltam egy civil önszerveződésről szóló kis előadáson a Cyclonomia-ban. Nagyon röhögtem magamban. Úgy küldted volna el a sok kedves hippit borbélyhoz, és utána a faszba, hogy csak, na.
Még ha nem is lett volna igazad - mindenben - tuti előálltál volna valami fasza grafikonnal vagy közgazdasági mérőszámmal. Imádtam, mikor dacból vitáztál. #csakazértis
Nem szeretem az emlékhelyeket. A temetőket sem. Szerintem ez egyfajta önsanyargatás. Nem szeretem, hogy gyakorlatilag katedrálisokat emelünk a fájdalmainknak, ahova el lehet zarándokolni s ott a hely szellemétől, a fájdalom s emlékezés súlyától összeroppanunk.
Azért kimegyek a sírodhoz, rágyújtok, beteszek egy Pink Floyd számot, leteszem a követ, amit Teneriféről hoztam Neked s elmesélem milyen volt a trip az óceánparton. Talán nevetek is majd. Sírni nem szeretnék, bár a fasz se tudja, lehet jót tenne.
Szomorú dolog ez. De, nem olyan szomorú, mint az, hogy nem látlak még ki tudja meddig.
Szeretés van, Petykó.
This is just a ride.
See you on the other side.
