Én egy évvel idősebb lettem. Yippie-kai-yay!
Bénít még a fájdalom, nem is magamnak írok, hanem Neked. Ki másnak?
Nagyon hiányzol. Egyre jobban.
Sajnos, a világ nemigen lett jobb és élhetőbb. Sőt. Nem tudok világmegmentő akciótervről és fantasztikus, politika felett álló emberközpontú válságkezelésről, amelyben gyermekeid nyugodtan nőhetnek fel. Business as usual. A válság, ami egyre nyilvánvalóbb, hogy lelkiismereti alapokon rengeti a világot, csak mélyül és mélyül. Az emberek nem figyelnek jobban egymásra, továbbra sem tudnak normálisnak nevezhető módon kommunikálni egymással egymásról, a világgal a világról. Pillanatokon belül fellángolhatnak országok, nemzetek, életek s mi megint csak tartjuk a gyufát. Vagy a távolból nézzük a fényt.
A mindennapok örvénye dühítő butaságba húz le, akit tud.
Nem a jelen és jövőre gyakorolt hatásainak fontossága áll a figyelem középpontjában, hanem még mindig a múlt hordalékaiban és a jövő ígéreteiben dagonyázik mindenki, persze főleg azok, akiknek ehhez anyagi érdeke fűződik.
A kollektív tudat még szunnyad.
Egy hírcsokor igazi megismérese után még talán egy gimnazista is esszébe tudná foglalni a világ aljasságait, de nem teszi, hisz fingja nincs - nem is lehet - semmiről. Nyilván a színfalak mögött zajlanak az igazi kópéságok, de igazándiból ezeket is mind ismerjük, csak általában hollywoodi tolmácsolásban. Mindent elmondtak már és annak az ellenkezőjét is. Minden válasz hozzáférhető, de a többség inkább menekül tovább.
A nagy agenda zakatol tovább, vérrel s verejtékkel jár a motorja, és közben sikít, mintha a természet és a jóérzés együtt sírná undorral színezett fájdalmát.
Minden, ami oly' biztosnak tűnt azelőtt, most süppedős, kellemetlen lehetőségmasszává anamorfizált.
Ugyanúgy ömlik folyamatosan a hazugság, mindenhonnan, megállíthatatlanul. Ha ne adj'Isten valami igaz lenne, az biztos, hogy tökéletesen érdektelen. Egy igaz szót sem lehet hallani a zajos médiumok közvetítése által. Folyamatosan tömnek a politika bénító és nyomasztó őrületeivel, mint a libát. Öltönyös bűnőzők beszélnek más öltönyös csirkefogókról. Egyenuhás bűnösök beszélnek más egyenruhás törvénysértőkről. Az alkoholista, visszaeső bűnöző meggyilkolja a visszaeső alkoholista, bünözőt. A homo politicus szidja a homo sexualist.
Jól ismert céltáblám a 'közéleti' parasztvakítás, a modern politika, ami felvilágosult embereknek csupán triviális időhúzás, ideológiai kötélhúzás, dualista, megosztó-fegyverarzenál, kibaszott unalmassá vált. Tele van a tök, hogy a jobb és a bal sarok, évről évre, ciklusról ciklusra, változó vetésforgóban forgatja ki a gyomrokat. Fejetlen döntések, átgondolatlan "mentőövek", kegyetlen intézkedések szolgálnak ki egy rémisztő jövőt, amelyben az ember nem érték.
Beugrik egy anarchista jelmondat: "Ha választások bármin is változtatnának, betiltanák."
Egy szemléletes példa. A rekordmeleg (másnéven globális felmelegedés) nyomán is csak annyit tartanak fontosnak közölni az elektrodobozok unott bulvárbábjai, hogy: húúú, ilyen még nem volt, több víztározó kell, drágul a minden, igyunk többet, eltűnnek a korallok, állatfajok halnak ki, magas az UV-A, öntözzük a növényeinket gyakrabban, ne menjünk napra, satöbbi.
Igazából nem tudom miért csodálkozom még mindig, hogy idiótaként kezelnek minket. Rászogáltunk.
Fogalmunk sincs miket eszünk, mikkel takarítunk, tisztítunk, mennyire káros az életünk az életünkre, mi mindenre költünk, mitől leszünk szépek, miért ajánlatos (jó) emberként élni.
Soha, senki és semmi közli azokat a dolgokat, amik igazán fontosak. A miérteket és hogyanokat.
A tudás felelősség, a tudatlanság áldás.
A tudatlanság okozta hiányérzetet,azonban kiválóan lehet a sekélyes emberek mindennapi motorjává alakítani. Az ilyen ember megszületik, tanul, dolgozik, fogyaszt és meghal. Közben nem mer, nem akar semmit sem megkérdeezni, megkérdőjelezni, mert fél. Inkább két munkája van, csakhogy a véget nem érő csekk zuhatagot valahogy elhárítsa. Mindegy hogyan, csak 'nyugalom' legyen. Korlátok és sémák mellett egyengeti életét, mert így könnyebb.
A szavak meggyalázása, az igazság átfestése, az érték bagatelizálása, a semmitmondás örökítése, a nyilvánvaló ragozása, az üresség kongatása, az érzések átverése, az ígéretek megszegése, az emberek megtévesztése, a tájékoztatás megerőszakolása, a szép elcsúfítása, a hasznos tiltása, az ártalmas reklámozása. Ez folyik, kéremszépen, továbbra is. Ez van.
Nyilván leszarnám az egészet, ha felköszöntöttél volna, mert akkor tudnám, hogy minden a régi.
De Te nem köszöntesz többet. Pedig ez volna a legcsodálatosabb ajándék.
„A hiányérzet? Mint a légszomjasság. Nemcsak szavak, tárgyak idézik fel, hanem a levegő is. Hiányzik a levegőből is valami.” Márai Sándor
