Mentál Hiéna

Két éve már, hogy virrad Nélküled,
Mire jó ilyenkor bármilyen lelkület?
Mindannyian tudjuk mik vogymuk,
Isá, por ës homou, mondjuk,
De, hogy lehet, hogy minden mi itt marad?
Be tud tölteni egy szép nappali falat.
Sok mosoly és nevetés,
Lehetetlen feledés,
Elbaszott egy küldetés.
Ellenállunk, amíg élünk,
Csak a békédben remélünk.
Mi is az az elmúlás,
Impermanence, szívfájás?

Kívűlről talán egészen más mozi,
Tulajdonképp ugyanaz a sztori,
Várat még a változás,
Jóérzés feláldozás,
Mint mesékben, égi áldás!
Sosem kussol, sosem tágít,
Az értéktelen világít.
Nácizunk és zsidózunk,
Faszságokon filózunk,
Magunk se tudjuk miről,
Doktorálunk a Semmiről.
Taposunk és könyöklünk,
Csakhogy felkerülhessünk
A vágy villamosára,
Bűntudat a jegy ára.
Tapsolunk és prüszkölünk,
Életünk legjobb mérgünk,
Vanitatum vanitas,
A butaság jól fejbebasz.
Szűklátókör, szemellenző,
Hol van a négyharminckettő?
A halál nem az élet vége,
Csak: születés ellentéte.

Hogy ha látnád kis családod,
Tuti tátanád a szájod.
Cseperedik mindakettő,
Rosszak, mint egy átokvessző,
Na, nem mindig, csak néha,
Ha a stratégia léha.
Gyermeknevelés, éjszakai felkelés,
Altatódörmögés, cumi szájba helyezés.
Veled, Helyetted, Nélküled?
Akurvaéletbasszameg.
Már a düh is henyél, ostobán üldögél,
Múlón, bután szemlél, esetlen Abigél.
Csak néha csattanunk, de nehéz fájdalmunk,
Levegőért kapkodunk, csenevész szánalmunk.
Mindenki ismeri, mégis ismeretlen,
Mikor beállít, frankón kellemetlen.
Állandó'n kopogtat, álmainkban is baszgat,
Addig nem nyugszik, míg jól fel nem zaklat.
Irreálisan naggyá duzzasztott félelem,
Az életigenlés az egyetlen kérelem?

Két év eltelt, éberkómába'
Folyton várunk, hol késel, má'na?!
Jöhetnél, mi nagyon örülnénk neki,
Tudunk menni máshova, bezárt a meki.
Álomban vagy falóban,
Szőrös arccal pizsóban.